Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÍREK

Szja 1% - adószámunk: 18340105-1-03

 

 

Suba Róbert az „ALAPÍTVÁNY A SPORTOLÓ FOGYATÉKOSOKÉRT” támogatott sportolója világbajnoki bronzérmes

(2014. augusztus 6. szerda 16:26)

 

Bronzérmes lett Suba Róbert parakenu V1-A kategóriában, ezzel megszerezte a magyar válogatott első dobogós helyezését a Moszkvában zajló felnőtt világbajnokságon. A gyorsasági csapat második csoportja közben megérkezett a verseny helyszínére.

Minden olyan számban, ahol a rajthoz álltak, a döntőben szerepelhettek a magyar parakenus versenyzők a szerdai nap folyamán. A mieink közül legjobban az idei év nagy felfedettje, Suba Róbert szerepelt. A Bajai Vízisport Klub kenusa a brazil da Silva és az ukrán Hrechko mögött lett bronzérmes.

„Kicsit megijedtem a rajt előtt a készülődő vihartól, féltem, hogy a nagy hátszélben nem fogok tudni beállni a rajtgépbe – mondta Suba Róbert. - A rajtom végül jól sikerült, viszont a táv során a szél kétszer is kifordított, így kormányoznom kellett, ez pedig némi időveszteséggel járt. Szerintem ennek köszönhető, hogy az ukrán ellenfelem, akit az Európa-bajnokságon pár századdal megvertem, ezúttal 2 másodperccel gyorsabb volt nálam.  Először szerepeltem világbajnokságon, nagyon izgultam, hogy méltóképpen tudjam Magyarországot és szűkebb hazámat, a kiskőrösi régiót képviselni – úgy érzem, hogy ez sikerült.”

Forrás: www.kajakkenusport.hu

http://www.kiskorostv.hu/hiroldal.php?id=1431

 

 

kuzdelem-a-bronzert.jpg

robi-gyozott.jpg

gratulacio-egymas-kozt.jpg

megvan-a-bronz.jpg

robi-a-dobogon.jpg

 

 

 

Edzőtábor 2013. Szeged

Alapítványunk támogatásával 5 napos edzőtáborban vehettek részt sportolóink ez év augusztusában Szegeden. A délelőttönkénti edzéseket követően alkalma nyílt a csapatnak a város nevezetességeinek megismerésére, wellness fürdőzésre és a közelben levő Ópusztaszer megtekintésére is, ahol nagy sikernek örvendő lovasbemutatón is részt vehettek a kerekesszékes versenyzők. A tábort meglátogatta a bocciások egyik példaképe Béres Dezső krekesszékes paralimpiai bronzérmes (a képen zöld mezben) versenyző is, aki egy-két szakmai  és technikai instrukciót adott sportolóinknak. Esténként jóhangulatú sörözések és beszélgetések tették színesebbé a tábor hangulatát és ilyenkor előkerültek az otthon készített süteménycsodák is. Néhány kép a szép napokról:

 

100_2964.jpg

100_2968.jpg

100_2963.jpg

beres-dezso-olimpiai-bronzermes-boccia-versenyzo.jpg

100_2988.jpg

 

 

 

 

Már a negyedik alkalommal rendezték meg Boronkay Péter világbajnokunk nagypapájáról elnevezett labdarúgó emléktornát:

http://kesport.hu/feltoltes/2012/01/Boronkay_emlektorna_versenykiiras_2012.pdf

 

II. KECSKEMÉTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ 2011. szeptember 09-10.

Nagyon jó hangulatú volt mind a két nap! Nézd meg a Fotókat a "Képgalériában", magukért beszélnek!

http://kesport.hu/2011/09/09/elindult-a-ii-kecskemeti-nagy-sportagvalaszto-kepgaleria/

 A rendezvényen való részvételünk a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

 

 

  • KECSKEMÉTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ

Találkozzunk 2011. szeptember 9-10. 10-17 óra között a Benkó Zoltán Szabadidő Központ strand felőli részén. Próbálj ki mintegy 40 sportágat, válassz magadnak, és ismerkedj meg a példaképekkel! Gyerekjátékok, játékos versenyek, egészséges életmód tanácsadás, családi programok várnak Rád. Belépés ingyenes, csak hozzál sportruházatot és fürdőnadrágot. Ha ügyes vagy, ingyenes strandbelépési lehetőséget is kapsz.

 

A rendezvény külön érdekessége, hogy szeptember 09-n pénteken vendégünk lesz két vak sportoló is, Orsós Zsolt Magyarország szolidaritás nagykövete (róla többet itt: http://szolidaritasnagykovete.kormany.hu/) valamint Dinya Imre vak tekéző, csörgőlabda versenyző, aki a kártyajátékokban is rendkívüli teljesítményekre képes. Ki lehet próbálni a Sportoló Fogytékosokért Alapítvány sátránál. Keressétek! 

Szeptember 10-n kerekesszékes sportolókkal versenyezhettek Petanque sportágban és beszélgethettek Oczelka Robi vak triatlonossal, aki a 2010-es budapesti Triatlon VB-n kategóriájában VI. helyezést ért el.  Mindkét napon rendkívül érdekes foto és videofelvételeket láthattok a fogyatékos sport világából (sielés láb nélkül, sziklamászás kar nélkül, bringázás, tekézés vakon, stb.)

Helyszín:  Benkó Zoltán Szabadidőközpont (6000 Kecskemét, Csatay G. krt. 7.)

Gyere el! Próbáld ki! Válassz!

 A fogytékosokat külön meglepetésekkel is várjuk a HUMÁN REHAB SE és az ALAPÍTVÁNY A SPORTOLÓ FOGYATÉKOSOKÉRT sátrainál!
Részletek folyamatosan - figyeld a Facebookod.

Nézd meg a posztert:

 http://www.sportagvalaszto.hu/kecskemet/index.php?m=18122&id=7115

2011. szeptember 10-n 14:00-kor Boronkay Péter paratriatlon világbajnok élőben jelentkezik Pekingből a rövidtávú Triatlon VB-ről - reméljük jó hírrel! Te is online lehetsz Kínával, ha eljössz a Nagy Sportágválasztóra.

 


  


  • BOCCIA OB MISKOLC 2011. 07. 02-03. 
"Arattak" a kecskeméti kerekesszékesek a hétvégi Boccia OB-n. Váradi Éva a "hazai" kategóriában bronzérmes lett, Bors Attila szintén "hazai" kategóriában aranyérmet szerezett valamint Pálinkás Zoltán BC1-es versenyző a magyar kerekesszékes boccia válogatott tagja is aranyérmet szerzett és ezzel az országos bajnoki címmel "megváltotta a repülőjegyét" az augusztusi észak-írországi Boccia Világkupára.
 
2011. 07. 08.
 
 
boccia-ob-2011-palinkas-zoli-celoz.jpg
 
 
 

Pálinkás céloz.... és nyer!

 

 

 

 

 

NÉZD MEG A VIDEÓT:  http://www.parasportpress.eu/index.php?cikk=5_2495

 


  • Kolompár Zsolt kétszeres bronzérmes olimpikon 

Kedd délelőtt ünnepélyes keretek között fogadták az athéni speciális olimpiáról hajnalban hazatért magyar küldöttséget, amely a XIII. nyári világjátékokon 51 arany-, 32 ezüst- és 25 bronzérmet szerzett. A csapatnak kecskeméti dobogósa is volt Kolompár Zsolt (Humán Rehab SE) személyében,  aki távolugrásban és 4 x 100-m-es váltófutásban is bronzérmet szerzett.

Sajtóanyag a PETŐFI NÉPE 20110. 07. 07-i számából a KÉPGALÉRIA - CIKKEK, DOKUMETNUMOK almenüjében!!

 

 


  • BORONKAY PÉTER 2011. 06. 25-n MEGNYERTE 4. EB ARANYÉRÉMÉT!

http://www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/133555

http://sportgeza.hu/sport/2011/06/30/boronkay_bringa_nelkul_is_triatlon_eb-t_nyert/

http://www.triatlonmagazin.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=104:boronkay-péter-címvédésre-készül-spanyolországban&Itemid=1

http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/triatlon-eb-boronkay-petert-balesete-sem-gatolta-a-cimvedesben-2083267

http://www.triathlonpontevedra.org/imagenes/file/RESULTADOS%20PARATRI.pdf

http://www.triathlon.org/results/results/2011_pontevedra_etu_triathlon_european_championships/6610/

http://gongradio.hu/?r=35&c=219297

2011 ETU Triathlon European Championship Pontevedra, Spain
ParaTri Category Results
 
Paratriathlon 4 Male
Rank Bib Name Nat Swim T1 Bike T2 Run Total
 
1. 27 Peter Boronkay HUN 0:15:03( 2) 0:02:15 0:36:30( 4) 0:00:58 0:22:54( 4) 1:15:25
 
2.35 Lars Hansen GER 0:16:09( 4) 0:02:11 0:35:49( 3) 0:00:46 0:23:12( 5) 1:15:54
3. 31 Roberto Carlos SilvaBRA 0:17:32( 7) 0:02:07 0:37:05( 7) 0:01:18 0:22:05( 3) 1:17:59
4. 26 Stefan Hueppe GER 0:19:33( 10) 0:02:29 0:36:36( 5) 0:00:59 0:21:30( 1) 1:18:37
5. 29 Rob Noordzij NED 0:15:00( 1) 0:02:13 0:36:51( 6) 0:00:53 0:26:06( 7) 1:18:49
6. 36 Lluis Marc Pellicer ESP 0:16:53( 5) 0:02:10 0:40:04( 8) 0:00:57 0:22:04( 2) 1:19:57
7. 37 Tom Perkins GBR 0:19:21( 9) 0:02:02 0:35:02( 2) 0:01:26 0:26:19( 8) 1:22:06
8. 32 Daniel Perez MartineEzSP 0:18:23( 8) 0:01:45 0:40:28( 9) 0:00:43 0:25:51( 6) 1:25:23
9. 42 Toni Franco ESP 0:15:48( 3) 0:02:09 0:42:27( 10) 0:01:23 0:31:28( 9) 1:31:05
10. 28 Massimiliano EvangeITlisAti 0:20:40( 11) 0:02:44 0:44:53( 11) 0:01:48 0:37:40( 10) 1:44:59
DNF 33 Franck Paget FRA 0:16:55( 6) 0:02:17 0:34:30( 1) 0:01:21 n.a. DNF
DNF 40 Joaquin Carrasco ESP 0:21:18( 12) 0:02:31 n.a. n.a. n.a. DNF
DNS 34 Kevin Hamilton GBR n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. DNS
DNS 38 Angel Luis Merino ESP n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. DNS
IE 39 Francisco Javier AlvaErSePz Anlv.aar.ez n.a. n.a. n.a. n.a. IE
 

 
  • Boronkay Péter aranyérmes lett Londonban is!

http://gongradio.hu/?r&c=220192

http://www.triathlon.org/multimedia/video/2011_london_age_group_paratriathlon/

http://gongradio.hu/?r&c=220192

 

 


  • Boronkay büszke a bronzra

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/sport/boronkay-buszke-a-bronzra-400582

 http://www.triatlon.hu/index.php?op=news&art=1645

2011. 09. 09.

Boronkay Péter világbajnoki bronzérmet szerezett ma reggel a pekingi Triatlon VB-n! Az eredménylista itt megtekinthető:

http://www.triathlon.org/results/results/2011_dextro_energy_triathlon_-_itu_world_championship_grand_final_beijing/6208/

 http://www.telesport.hu/Hirek/2011/09/10/15/Boronkay_Peter_bronzermes_.aspx

http://sportgeza.hu/sport/hirek/2011/09/10/boronkay_harmadik_lett_a_paratriatlon-vb-n/

http://www.delmagyar.hu/kecskemet/boronkay_bronzermet_szerzett_kinaban/2239311/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso 

 

  • ERŐEMELŐ OB KECSKEMÉTEN

2011. szeptember 03-n nagysikerű Erőemelő OB-t rendeztünk Kecskeméten a Trend Fitness termében.  Nagy János a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének versenyzője 105 kg-os fekvenyomásával  kategóriájában ezüstérmet szerzett.  A díjakat Vörösmarty Attila önkormányzati képviselő, a Városi Sportmunkacsoport elnöke adta át. Köszönet a Szervezőknek, mindenek előtt Fejes István edzőnek, a KMSE erőemelő szakosztályvezetőjének! Fotókat lásd a képgalériában!

 

**************************************************************************

 Boronkay Péterrel néhány riport:

 

 ********************************************************************************************

 

 

 

 

IV Boccia Magyar Kupa - Pécs 2011. X. 01-02.

 
A kecskeméti kerekesszékesek ezúttal sem jöttek haza érmek nélkül. Az alábbi sportolóink lettek dobogósok:
BC 1-2 kategória: Pálinkás Zoltán I. hely
BC 3 kategória: Dr. Nagy András III. hely
Hazai 1 kategória: Tolnai Klára II. hely
Hazai 2 kategória: Bors Attila III.hely
H A J R Á   K E C S K E M É T !
 
 
  • Kecskeméti sikerek a budapesti Duatlon Fesztiválon:
 
 
***********************************************************************************************************
 
  • "Mindent elviselek abban, aki erőt ad."
    Fil 4.13.
Jávorka Lajos atya levele a fentiekhez:
 
 Kedves Barátaim!
A GMKA Alapítványunk a múlt évben kapott ajándékba egy mikrobuszt, amit eddig igen sok jóra tudtunk használni: hittanos és családos táborok, hittanos kirándulások, gyerekek úszásra szállítása, tanyasi gyerekek és fogyatékosok szállítása...
 
A kisbuszt a Boronkai László unokatestvérem által vezett ASF Egyesülettől kaptuk ajándékba. Ez az egyesület sok fogyatékos gyereknek segít, főként a versenyszerű sportolásban. Húsz éven át ezzel a mikrobusszzal szállították a gyerkeket. Laci fiának, Péternek hiányzik az egyik keze - és így lett világbajnok triatlonista. Ezzel a háttérral értitek, a szülő hogyan nézi a mellékletben lévő videókat. Így ajánlom szeretettel! Örülve, hogy használhatjuk a kisbuszt, mondjunk időnként egy fohászt Laciékért! - Szeretettel: Lajos atya 

Jávorka Lajos
6060 Tiszakécske
Kőrösi út 3.
+36-30/436-2443
www
.trinitas.hu
 
 

Programjainkat a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP támogatja

 

nea-logo.jpg

 

 
 
 
 
 

 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Menüpontok

Atlétika

Cikkek: 0

Boccia

Cikkek: 0

Cikkek

"Sztárként fogadták a gyerekek" Boronkay Pétert

2011.06.14

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: HÍREK | Hozzászólások: 0

Boronkay Péter az "ÉV SPORTOLÓJA"

2011.06.11

Díjátadó

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: HÍREK | Hozzászólások: 0

THOMAS COOK IRONMAN 70.3 MALLORCA 2011.

2011.05.15

Siker!

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: HÍREK

„Önkéntesen a társadalomért”

2011.04.21

 

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: HÍREK | Hozzászólások: 0

Boronkay Péterrel készült interjúk, cikkek

2011.04.05

Idei tervek

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: HÍREK | Hozzászólások: 0